Kisalföld logö

2017. 08. 15. kedd - Mária 16°C | 29°C Még több cikk.

Öt ország közös kultúrája

A felvidéki Lúcs község nemzetközi rendezvényén mutatták be két rábaközi falu, Markotabödöge és Kóny mindennapjait, civil szervezeteik működését. Öt ország magyarjainak tapasztalatcseréje zajlott.
 
Markotabödöge tizenkét éve alakított ki testvértelepülési kapcsolatot a szlovákiai Lúcs községgel. Mára elmondhatják, hogy baráti viszonyt ápolnak e két település lakói. „Szinte nem telik el olyan hónap, hogy ne találkoznánk" – kezdte Horváth Sándor polgármester, aki hozzátette, alig több mint egyórányira laknak egymástól. Kóny is jó viszonyt alakított ki a felvidéki településsel, nyugdíjasaik évente többször is összejönnek. Így adott volt, hogy mindkét rábaközi község meghívást kap a Lúcson tartott, Európai Unió által támogatott nemzetközi összejövetelre.

A hatvantagú magyar küldöttség mellett a horvátországi Bellye, a szlovéniai Zsitkóc és a romániai Szépvíz lakói is képviseltették magukat.

Az első nap a részt vevő önkormányzatok bemutatkozójával telt: „Előadást és fényképes beszámolót tartottunk a faluról, másnap pedig a helyi szervezetekről" – mondta Markotabödöge polgármestere, aki hozzátette, hogy a rendezvény az önkéntesség jegyében zajlott, melyen kiváltképp a tűzoltó-egyesületekre helyezték a hangsúlyt. Ennek Kónyban már 134 éves hagyománya van: „A Soproni Levéltár adatai szerint már 1883-ban működött Kónyban tűzoltószervezet" – mondta Aller Imre, Kóny polgármestere, aki szívesen osztotta meg az emlékeket és tapasztalatokat a baráti találkozón. 

A prezentációk és kerekasztal-beszélgetések után szombat este a kultúrműsoroké volt a főszerep, színpadra álltak a vendégtelepülések kórusai, köztük a markotabödögei és a kónyi nyugdíjasok is, de Kollár Katalin és Derzsi György, Valaskó Ferenc, Varga Miklós, valamint a Desperado is szórakoztatta a nagyérdeműt.

A nemzetközi találkozó Kislúcson ért véget egy közös szentmisével és a vendégtelepüléseket jelképező hat fa elültetésével, melyek az önkéntesmozgalom és kapcsolatfelvétel szimbólumaként terebélyesednek majd.
A következő találkozóra itthon kerül sor, hisz a markotabödögei falunap állandó fellépői között vannak már a lúcsiak is.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Népdal- és néptánckincsüket vitték

Népdal- és néptánckincsüket vitték
A XXVI. Művészetek Völgye programjain ismét részt vettek a rábaközi táncosok és zenészek. Tovább olvasom